#köznevelési törvény


MSZP: iskolabezárásokhoz fog vezetni a köznevelési törvény
 

MSZP: iskolabezárásokhoz fog vezetni a köznevelési törvény

A szocialista Hiller István szerint bár az oktatási államtitkárság korábban tagadni igyekezett, hogy a köznevelési törvényhez olyan háttéranyag készült, amely alapján a javaslatban tervezett intézkedések több száz iskola bezárásával és több ezer pedagógus elbocsátásával járnak, e számítások valójában az előterjesztés részét képezik, és ezt már az államtitkárság sem vitatja. A volt oktatási miniszter azt is mondta: a tanulmány alapján a köznevelési törvény megvalósítása több mint 700 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek a következő években.

MTI MTI

Hoffmann a szakszervezetekről:
 

Hoffmann a szakszervezetekről: "elégedetteknek kellene lenniük"

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több száz milliárd forintot fektet a közoktatásba.

MTI MTI



Hoffmann: nincsenek a törvényben titkos mellékletek
 

Hoffmann: nincsenek a törvényben titkos mellékletek

Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón; az azzal egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffmann Rózsa azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük.

MTI MTI


Az Alkotmánybíróság elé vihetik a köznevelési törvényt
 

Az Alkotmánybíróság elé vihetik a köznevelési törvényt

Nemzeti közmegegyezés kezd kibontakozni a köznevelési törvénytervezet elutasításáról - hangzott el az InfoRádió szerint az oktatási államtitkárság épülete előtt, ahol négy szervezet tartott sajtótájékoztatót. Kedden járt le a tervezet véleményezésének határideje. A kormány a mai ülésén jóvá is hagyta a törvénytervezetet.

hvg.hu hvg.hu

Levelet kapnak az iskolák: aláírásgyűjtés indul Hoffmannék terve ellen
 

Levelet kapnak az iskolák: aláírásgyűjtés indul Hoffmannék terve ellen

Az új köznevelési törvénytervezet megváltoztatását, nemzeti oktatási kerekasztal összehívását, illetve a tervezet elfogadásának elhalasztását követelik a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dolgozói. A részletes indoklást is tartalmazó felhívást az ország összes általános iskolájának és középiskolájának megküldték aláírásra – közölte az akció egyik szervezője hétfőn.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Keményen beszól Hoffmann Rózsának a lemondott Loránd Ferenc
 

Keményen beszól Hoffmann Rózsának a lemondott Loránd Ferenc

Két dologgal indokolta hétfői lemondását Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) volt elnöke a Magyar Narancsnak adott interjújában. A neves pedagógus kijelentette, a központi tartalomszabályozáshoz és a normáktól eltérést szankcionáló törvényhez nem hajlandó a nevét adni semmilyen formában.

hvg.hu hvg.hu


Nem értett egyet Hoffmannékkal: lemondott Loránd Ferenc
 

Nem értett egyet Hoffmannékkal: lemondott Loránd Ferenc

Lemondott az Országos Köznevelési Tanács elnöke. Loránd Ferenc távozását azzal indokolta: nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely "központosított tartalmi szabályozással és külső szakmai ellenőrzéssel" kívánja "minden egyes gyereknek valóban megadni a lehetőséget és esélyt arra, hogy értelmesen gondolkodni és cselekedni képes polgárrá váljék".

hvg.hu hvg.hu

Hoffmann Rózsa: vissza kell térni a központi tartalmi szabályozáshoz
 

Hoffmann Rózsa: vissza kell térni a központi tartalmi szabályozáshoz

Néhány héten belül, de legkésőbb novemberben az Országgyűlés elé kerül a köznevelési törvény javaslata – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, miután részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi ülésén.

MTI MTI

Átalakuló közoktatás: 2013-ra várható a változás
 

Átalakuló közoktatás: 2013-ra várható a változás

Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára közölte: mindazok az elemek, amelyek a készülő köznevelési törvényben finanszírozással, fenntartással, pedagógus-munkabérrel és -munkaidővel függnek össze, csak a 2013-as költségvetésben szerepelhetnek, a 2012-es költségvetés ugyanis már a parlament előtt van.

MTI MTI

Családi napközikkel is helyettesíthető lesz az ovi
 

Családi napközikkel is helyettesíthető lesz az ovi

Családi napközik is kiválthatják a kötelező óvodáztatást, ám a jövőben ezek működtetéséhez nem elég egy néhány hetes tanfolyam elvégzése, a családi napközikben dolgozóknak is szakirányú végzettséggel kell majd rendelkezniük - olvasható a Magyar Nemzet szerint a köznevelési törvény végleges tervezetében.

hvg.hu hvg.hu

Hoffmann Rózsa: a pedagógusok jól fogadják a változásokat
 

Hoffmann Rózsa: a pedagógusok jól fogadják a változásokat

Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok jól fogadják a változásokat, megértik ennek szükségességét; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a köznevelési törvény tervezetét ismertető országjáró körútjának eddigi tapasztalatait osztotta meg újságírókkal szombaton Kaposváron.

MTI MTI

Aláírásokkal tiltakoznak a köznevelési törvény ellen a pedagógusok
 

Aláírásokkal tiltakoznak a köznevelési törvény ellen a pedagógusok

A köznevelési törvény tárgyalásának elhalasztását, és Köznevelési Kerekasztal létrehozását követelik azok a pedagógusok, akiknek tiltakozó aláírásait a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai adták át csütörtökön a Parlament előtt. Az aláírásokat Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke vette át.

MTI MTI

Orbánék összekovácsolták a tanárokat és a diákokat
 

Orbánék összekovácsolták a tanárokat és a diákokat

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) aggodalommal tekint a közoktatás és a felsőoktatás tervezett átalakításával kapcsolatban kialakult feszült helyzetre, és szolidáris a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) megmozdulásával.

MTI MTI


Párkapcsolati ismereteket oktatna a középiskolákban a KDNP
 

Párkapcsolati ismereteket oktatna a középiskolákban a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek. Harrach Péter ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

MTI MTI